2011. november 28., hétfő

Hogyan vészeljük át a telet?

A tél nem tartozik a kedvenc évszakaink közé,persze ennek is megvan a maga szépsége,de hát ki szeret ugye fagyoskodni.Nem beszélve arról,hogy a nappalok is rövidebbek,az éjszakák meg hosszabbak és fogvacogtatók,kevesebb a napfény.
Összegyűjtöttem nektek pár dolgot,hogy én hogyan próbálok küzdeni a téli hónapok hidege ellen.
Közérzet -és hangulatjavító,betegségmegelőző,életünket úgymond megkönnyítő és gyógyulást elősegítő tippek következnek,amik a téli hónapok "túlélését"szolgálják.
Figyelem: hosszú lesz...:)


1.Megfázás ellen:
-citromot: nyomjuk ki egy citrom levét,és sima vízzel vagy teával vegyítsük,keverhetünk hozzá mézet is.
-váltófürdőt: készítsünk elő két edényt.Az egyikbe forró,a másikba hideg vizet.A lábunkat tartsuk 5percig a forró, 5percig a hideg vízben,majd ismét a forróban,aztán a hidegben.Másodjára viszont csak fél-fél percig tartsuk benne.A lábfürdő után szárítsuk meg a lábunkat,és húzzunk rá gyapjúzoknit,majd jól betakarózva helyezzük magunkat kényelembe.:)
2.Szemkönnyezésre:
Azt hiszem mindenki tudja,hogy a kamillateával átitatott vattakorong a szemre helyezve segít,de az édeskömény főzet is jó.
3.Rekedtségre:
Krumpliborogatás!Főzzünk meg 3szem hámozott,kockára vágott krumplit,nyomjuk szét,és a pürét tegyük bele egy konyharuhába,és azzal lehet borogatni a nyakunkat,én még egy sálat is szoktam köré tekerni.Ha kihűl a krumpli,melegítsük újra.
4.Torokfájásra:
-A gyógyszertárban vagy a gyógynövényboltokban lehet kapni gyógyiszapot,és abból én 3evőkanálnyit szoktam elkeverni meleg vízzel,hogy sűrű pépet kapjunk és azt egy kendőre helyezve kössük át vele a nyakunkat.
-Ezt pedig mostanában hallottam,bár még nem próbáltam: tojássör.
Tojássör elkészítése:1pohár sörhöz adjunk egy kevés fahéjat és kristálycukrot,majd forraljuk fel,és keverjünk hozzá 2habosra felvert tojást.Lehetőleg minél forróbban kortyolgassuk ezt a szokatlan,de gyógyító hatású italt.
5.Gyulladások ellen:
Tyúkhúsleves!Mégpedig forrón,nekem ez mindig beválik,én még pici Erős Pistát is szoktam bele keverni.Naponta többször is igyunk meg 1-1csészényit,viszonylag gyorsan megszünteti a megfázás tüneteit.
6.Lázcsillapítás:
Bevallom ezt is a mamámtól tanultam,egy mosdókesztyűt hideg vagy langyos vízbe mártunk,és ledörzsöljük vele a testünket,majd töröljünk magunkat teljesen szárazra.Ezt kb.2óránként ismételjük meg.Ha pedig magas lázunk van,akkor egy pár pamutzoknit mártsunk bele gyenge ecetbe(vagy ha erős,akkor ecetes vízbe),majd csavarjuk ki,és húzzuk ezt a lábunkra,és addig hagyjuk rajta,amíg meg nem szárad.
7.Orrdugulásra:
Sós víz!Lehet hogy hülyén hangzik,én kipróbáltam és működik...1bögrében(2,5dl-es) 1teáskanálnyi sót feloldunk,és a tenyerünkbe öntve előbb az egyik orrnyílásunkba,aztán a másikba szívjunk fel a vízből majd köpjük ki.Naponta többször,elég fura érzés de tényleg hatásos!
8.Hálószobánk hőmérséklete:
Én személy szerint ezt nagyon fontosnak tartom,ezért ezt is ideveszem,én allergiás vagyok,és nagyon nem mindegy hogy milyen a szoba hőmérséklete,ha tehetném mindig nyitott ablaknál aludnék,de utánaolvastam hogy így télen a hideg,zord időszakban lefekvés előtt kell alaposan kiszellőztetni,és az ablakot becsukni éjszakára.Mivel ha a szobánk hőmérséklete 16 C fok alá esik,szervezetünk egész éjjel a hideggel küszködik,és képtelenek vagyunk nyugodtan aludni.
9.Gyakoribb kézmosás:
Mivel ilyenkor gyakoribb a fertőzésveszély,a baktériumok megtelepedhetnek a villanykapcsolón,a telefonkagylón,a kilincsen,a járművek ülésein és kapaszkodóin-szóval mindenütt,amihez hozzáérünk a kezünkkel,ezért nagyon fontos a gyakori kézmosás,még akkor is,ha kesztyűt viselünk.
10.Fogkefe-csere:
Gondolom,nem kell mondani miért.Hiszen alighogy kihevertünk mondjuk egy megfázást,a betegségünk ideje alatt használt fogkefétől ismét megfertőződhetünk.Legjobb ha új fogkefét veszünk ilyenkor.
11.Szaunázzunk:
Ha tehetjük,ilyenkor télen nagyon ajánlom mindenkinek,nagyon jól méregteleníti a szervezetünket.Én sajnos már nem tudok menni,mióta itthon vagyok,mert nálunk nincsen.
12.Legyünk jókedvűek:
Ne hagyjuk hogy rossz hangulatunk eluralkodjon rajtunk.Csináljunk programokat,pl.olvassunk,kártyázzunk,társasjátékozzunk,vagy nézzünk meg egy vidám filmet videón...vagy bármi mást,ami eszetekbe jut.Nevessünk sokat,akarjunk jó kedvűek lenni!
13.Zsíros hajra:
Ha betegek,lázasak vagyunk,még a hajunk is gyorsabban zsírosodik.Hajmosás után használjunk borsmenta-főzetet,vagy almaecetet.
14.Viseljünk világos,színes ruhákat!
15.Űzzük el a szürkeséget:
Ha kinézünk az ablakon,a kertbe vagy az utcára mit látunk?kopasz fák,elfagyott növények,amik elég komor látványt nyújtanak.Ezt is ellensúlyozhatjuk pl.a szobánk feldíszítésével,akár vidám, színes párnákkal,terítőkkel,zöld növényekkel,esetleg száraz virágokkal.
16.Ízületi fájdalmakra:
Édesanyámnak bevált a következő dolog:megiszik naponta többször 1-1pohár ásványvizet,amihez néhány csepp almaecetet tesz.Ez csökkenti a fájdalmakat.
17.Virágok:
Tegyünk aranyesőt vagy mandulafáról lemetszett ágakat egy vázába,vagy vegyünk cserepes jácintot,tulipánt,nárciszt...mindegy mit,hogy ha rápillantunk,rögtön a tavaszra gondolhatunk(ami ugye még elég messze van).
18.Csoki helyett jó a krumpli is...:
Ha rossz lelkiismeretünk támadna a csokimajszolás miatt,akkor főtt krumplit is ehetünk,állítólag annak is ugyanolyan közérzetjavító hatása van,mint a csokoládénak.
19.Szolárium:
Hetente egyszer-kétszer igazán megajándékozhatjuk magunkat egy 10perces szoláriumozással.
20.Párátlanítsuk a szemüveget!
Nem párásodik be a szemüvegünk,ha spiritusz és glicerin egyenlő arányú keverékével bedörzsöljük az üvegeket.
21.Lélegezzünk mélyeket!
Álljunk a kitárt ablakhoz,csukjuk be a szemünket,és 30szor egymás után vegyünk mély lélegzetet.Ez után a gyakorlat után sokkal jobban érezzük majd magunkat!
22.Legyünk jók önmagunkhoz!
Reggelente mosolyogjunk a tükörképünkre,ezzel csak jót teszünk önmagunknak.Csak az képes másokkal jót cselekedni,aki önmagával is törődik.
23.Szellőztessünk ágyneműt!
De csak száraz időben tegyük,hogy jól lehűljenek.Így nem keletkezik bennük egészségtelenül magas hőmérséklet.
24.Mozogjunk!
Naponta félórát szánjunk rá,megéri!Lehet sétálni,futni,úszni...kinek mi tetszik,így rossz hangulatunk eltűnik.
25.Fontos a magnézium!
Ezt az orvosom ajánlotta:ha a szervezetünkből hiányzik a magnézium,gyengének,kimerültnek érezzük magunkat,és akkor ingerlékenyebbek is vagyunk.És amik tartalmaznak magnéziumot:a citrom,az alma,a grapefruit,a különböző zöldségfélék,hüvelyesek,olajos magvak,valamint a kakaó és a kávé is.
26.Idegesség ellen:
Stresszes állapotban ideális táplálék a dió,a mandula és a mogyoró.Rágcsáljunk el belőle pár szemet.
27.Érdesítsük a cipőnk talpát!
Kevésbé csúszik a bőrtalpú cipőnk,ha nyers krumplival bedörzsöljük,ezáltal ugyanis érdesebb,tompább lesz a felülete.
28.Bélfertőtlenítés:
Íme egy tipp:minden reggel éhgyomorra együnk 3evőkanálnyi savanyú káposztát.Ebéd előtt igyunk meg 1pohár kefírt.Esténként pedig majszoljunk el egy darabka sajtot.Ezt a kúrát 3héten át végezzük el.
29.Fülfájásra hagymát:
1fej vöröshagymát vágjunk apróra,nyomkodjuk pépessé,és osszuk el egy zsebkendőre.Hajtsuk össze a zsebkendőt és kendővel kössük a fülünkre.
30.Új illat-jobb hangulat:
Nem biztos,hogy az a legjobb,ha éveken át ugyanazt a megszokott parfümöt használjuk.Teszteljük le a drogériákban kapható új illatokat:hátha az eddigieknél kellemesebbet,jobbat(netán olcsóbbat)találunk.Az új illattól újjászülethetünk.
31.Viháncoljunk a hóban,gyermeklessel egybekötve:
Ha hull a hó,ne ragadjunk bent a szobában,menjünk ki a szabadba!Ezzel a bőrünknek is jót teszünk(meleg-hideg váltakozása,és a nedvesség miatt).Dörzsöljük meg arcbőrünket tiszta hóval és lessünk rohangáló,önfeledten kacagó gyerekeket,hátha attól még jobb kedvre derülünk.:)
32.Törődjünk a kezünkkel!
Egyetlen testrészünk sem igényel annyi zsiradék utánpótlást,mint a kezünk.Ápoljuk rendszeresen,különben ráncos lesz,kiszárad és kirepedezik.(az én ajánlatom:a Nivea Sos.-és a Dove kézkrémje,én télire az Essence helyett/mellett ezeket használom.)
33.Kényeztessük a lábunkat is!
Készítsünk lábfürdőt,majd kenjük be a lábunkat krémmel(amit én használok,és nagyon nagy kedvenc:Oriflame zöld tubusos fenyő illatú,és ugyanezen márka barna tubusos fahéj illatú lábkrémjei.)
34.Igyunk sok folyadékot!
Bár télen ritkábban szomjazunk meg,vegyünk erőt magunkon és igyunk sok ásványvizet!A tea is jó szolgálatot tesz,édesítsük ízlésünk szerint,és élvezzük jóleső melegét!
35.A bőrápolás szezonja:
A bőrünknek most van a legnagyobb szüksége a kényeztetésre,hiszen hiányzik neki a napfény.A neten sokféle házi arcpakolási kencéket találhatunk,illetve ami még fontos a radírozás(én cukrot szoktam keverni az arctisztító tejembe és azzal dörzsölöm le az arcom.)Kényeztessük a testünket,a bőrünket,a hajunkat is természetesen,én ilyenkor ritkábban használok hajpakolásokat és csak sima samponnal(jelenleg Head&Shoulders-sel,mivel mostanában elég korpás,és ez úgy veszem észre használ)hajat mosok,hajvégápolót(Gliss Kur) kenek a végeire,semmi fújós spray-balzsam:)...és ennyi!Viszont gyakrabban készítek ilyen tojásos házi kencét a hajamra.

Remélem nem untátok nagyon el magatokat,és talán tudtam valami újdonsággal is szolgálni.
Ha meg akarjuk őrizni jó közérzetünket,örüljünk a télnek és ne bosszankodjunk a hideg miatt!
Ne feledjétek: Az optimistáknak télen is szép az élet!:)

2011. november 12., szombat

Kedvenc parfümjeim

Most megosztom veletek az én legkedveltebb illataimat.

Sokszor elhatároztam már,hogy egyfélét használok csak,de mindig van 1-1 új,ami megtetszik...:)
Jelenleg ez a 8 féle parfüm van használatban nálam,mindet szeretem így felváltva használom őket,mikor melyikhez van kedvem.
1.DKNY :ez az a parfüm,amiből már a 4.üveggel fogyasztom,nem tudom megunni.Még az sem érdekel,hogy kb.minden 5.nőn ezt érzem.Sok évvel ezelőtt azt hiszem az Elle újságban egy illatosított oldalon figyeltem fel rá,és akkor eldöntöttem ha pénzem lesz,veszek egy ilyet. :)Nagyon tartós az illata,még másnap is érzem saját magamon.
2.Calvin Klein Truth :az egyik barátnőmön éreztem először ezt az illatot,és már akkor eldöntöttem nekem is kell egy ilyen(persze,neki meg egy DKNY kellett volna),ez is egy abszolút nőies parfüm és az illata is sokáig érezhető.
3.Christina Aguilera :imádom!!!Nem érdekel hogy a csaj milyen,vagy milyen nem,úgy sincs a világon semmi köze a dologhoz azon kívül hogy ráírták a nevét az üvegre,és fizettek neki egy jó kis összeget.Tetszik az illata és kész!Elég tartós illat ez is.Külföldi blogokban áradoztak róla a csajok,hát persze hogy nekem is kellett egy ilyen...ismeritek ugye,ezt az érzést?;)
4.Bvlgari Omnia Crystalline :Tisztaságillat..azt hiszem,ez a legjobb szó rá.Nem tolakodó,hanem finoman elegáns.Abszolút kedvencem,ami azt jelenti hogy ha elfogy,nagy valószínűséggel újra fogom vásárolni.Ahhoz képest hogy edt,elég tartós.
5.Gabriela Sabatini Private Edition :azoknak ajánlom,akik nem akarnak több ezret parfümre költeni.Közepesen tartós,én hétköznapokra használom inkább.Nem rossz parfüm,de én nem venném újra.
6.Avon Incandessence :nagyon kellemes,virágos illat egy tetszetős üvegben.Az Avon parfümjei közül szerintem az egyik legjobb,és nem túl drága viszont tartós.Szerintem mindennapi viselet,munkába vagy alkalomra is megfelelő.
7.Avon Far Away Dreams :ezt is külföldi blogokban láttam hogy sokan szeretik,ezért vettem meg és nem csalódtam,nekem tetszik az illata,szerintem kellemesebb mint a Far Away nevű társa.
8.Exclamation :ez tuti hogy mindig a kedvencem marad,édes illat és abszolút tartós.Amint látjátok,2üveggel is van belőle.:)


2011. június 5., vasárnap

TAG

Citromhabnál láttam ezt a tesztet,gondoltam én is kitöltöm.


Név: Nemes Anita
Piercingek: nincsen,viszont másokon tetszik a köldök piercing,de magamnak nem tetetnék be ugyanis félek a tűszúrástól.
Tetoválások: nincsenek
Magasság: 159 cm
Cipőméret: 37
Hajszín: eredetileg sötétbarna,de amióta festve volt kb.középiskolás korom óta amikor is szőke voltam több éven keresztül,na azóta az eredeti hajszínem nem kaptam vissza hiába növesztettem le a hajam(amit egyébként sötétbarnára festve oldottam meg),így maradt világosbarna.
Szeplők: nincs rajtam,de van akin tetszik.
Mottó: -
Szerelem: van,volt,és remélem hogy lesz is
Szeretnél valahol máshol élni? Igen, mindig is szerettem volna valami nagyobb városban,akár a fővárosban is,de eddig mindig csak rövidebb ideig jött össze,hosszabb távon nem bírtam anyagilag.
Úgy gondolod, attraktív vagy? hmm..a párom annak lát szerintem :D
Milyen sampont használsz? régen gyakran váltogattam,mostanában a Schauma és az Elseve az amit szeretek.
Mitől félsz? a jövőtől,lesz-e munkám,miből fogok megélni,és mivel már édesapámat elveszítettem,anyukám elvesztésétől legfőképpen.
Szereted a hullámvasutat? még sosem ültem hullámvasúton,és nem is szeretnék. 

Az utolsó...
Film, amit láttál?  Édesek és mostohák
Film, amit megvettél? fogalmam sincs
Szám, amit hallottál? Kocsis Janika lakodalmas zenéit hallgattam az előbb.
Szám, amit letöltöttél? nem szoktam számokat letölteni,nem szabad! :)
Személy, akit felhívtál? a barátom
Személy, aki felhívott? az is a barátom volt
Tv műsor, amit láttál? Frizbi Hajdú Péterrel

Személy,akire gondoltál? a barátom,én mindig rá gondolok.. :)

Kedvenc...
Legyen: ?..ezt nem értem de mindegy, legyen akkor az almás palacsinta
Dolog: az emléktárgyaim
Sport: tenisz
Ruhák: szoknyák, cipők
Film: Viasztestek
Autó: Peugeot,Chevrolet
Sorozat: néha a  Barátok közt megy háttérzajként :),régebben imádtam nézni a német sorozatokat,pl.Derült égből család,A klinika,Jó idők,rossz idők stb..megy valami ilyesmi mostanság?


Előfordult már...
Hogy sírtál egy fiú miatt? igen,elég sokszor fordult már elő velem ilyesmi
Hogy sírtál egy lány miatt? hú hát most erre nem tudok mit válaszolni,talán igen
Hogy hazudtál? igen
Hogy verekedtél? nem
Hogy letartóztattak? Úristen micsoda kérdések,nem!!
Hogy találkoztál valakivel az internetről? igen

Hányszor...
Voltál szerelmes? most is az vagyok,ez előtt pedig csak egyszer voltam igazán szerelmes
Tört össze a szíved? Én mindig minden kapcsolatot úgy éltem meg, hogy nagyon összetört a szívem,nagyon fájt,de így utólag visszagondolva rájuk már nem olyan súlyos a dolog..de akkor annak tűnt.
Törted össze más szívét? Ezt mások tudnák megmondani,de talán kétszer
Csókoltál meg lányt? még nem..:)
Szerepelt a neved újságban? nem tudok róla


Az utolsó...
Könyv, amit olvastál? Lakner Artúr:Édes mostoha
Személy, akitől e-mailt kaptál? a barátomtól
Személy, akitől levelet kaptál? T-Home :)
Személy, akitől jövedelmet kaptál? a Polgármesteri Hivataltól :)..illetve nem is,mert anyukámtól is kaptam ma némi "jövedelmet",ha ez annak számít.
Alkalom, amikor együtt vacsoráztál a családoddal? nem szoktunk együtt vacsorázni,a fogyókúra miatt meg mostanában amúgy is kihagyom.
Dolog, amit vettél? kivi,narancs,alma,banán,joghurtok és saláták.Ja, meg öntetet a salira.

2011. május 28., szombat

Mit viszek magammal a nyaralásra ? 3.rész

Ennek a bejegyzésnek tulajdonképpen azt a címet is adhatnám hogy termékmintáim,de mivel ezeket a mintákat általában nyaralásra tartogatom( néha azért itthon is használok belőlük mivel nem mindegyikkel vagyok megelégedve,azok meg ugye fogyjanak már el),meg hát ugye az 1.rész és a 2.rész után ígértem egy 3.-at is,ezért következzen is hogy milyen termékmintáim vannak.
Az egészet én egy közepes méretű fonott kosárban tárolom,ami így néz ki:


És akkor lássuk egy kicsit részletesebben..

1.Hajápolás:

Guhl blauer lotus sampon és John Frieda Sheer Blonde kondícionáló: ezeket Ausztriában vettem az Ihr Platz -ban,de szerintem itthoni Müllerben is kaphatóak.Nagyon finom illata van mindkettőnek,a sampon az friss,tengeri illatú,a kondícionáló pedig engem a rágógumira emlékeztet.
Wu2.sampon: ezt anyukámnak vettem egyébként,én még nem használtam,talán évekkel ezelőtt de összegubancolta az amúgy is göndör hajamat,bár azóta változtak az összetevők,még az is előfordulhat hogy fogok használni majd ilyet,mivel sokan szeretik és állítólag jó a korpás fejbőrre.
Gliss Kur Shea Cashmere sampon: ennek is jó illata van,és a hajam is szereti.
Nívea Diamond Gloss sampon és hajlakk illetve Volume Sensation hajhab: jó illatuk van ezeknek is,meg vagyok velük elégedve.
Tony&Guy sampon ill.hajonhagyható kondícionáló: ezeknek Gucci Rush-parfümre emlékeztető illatuk van,még nem próbáltam őket így nem tudok róla véleményt írni.
Balea 3féle intenzív kúra: őket sem próbáltam még,csak a samponjukat szaglásztam meg a Dm-ben és tetszett az illatuk,külföldi blogokban sok lánynál láttam már hogy ezt a termékcsaládot használták.
Swiss O-Par hajkúra többféle illatban: na ezek azok a termékek,amiket biztos hogy nem fogok újravásárolni,inkább egy utántöltős kis műanyagba vagy üvegbe viszek a jól bevált hajpakolásaimból.Az illatuk sem tetszik igazából,talán a mézes és a vadrózsásé,viszont ha mégis kipróbálnátok ezeket talán csak egyet említenék a kasmír illatút,hogy semmiképpen ne vegyétek meg,mert annyira büdös hogy nem lehet elviselni,érdekes egyébként hogy így tasakon keresztül egész jó illatuk van.:)
Swiss O-Par samponok(zöldalma és narancs illatban): ezeket sem ajánlom,nekem viszketett tőlük a fejbőröm.Egyébként régebben használtam a nagy kiszerelésű kókuszos sampont,balzsamot és a hajkúrát ebből a termékcsaládból,azok jók voltak.
Taft Styling Gel: utazáshoz tökéletes ez a mini zselé,és az illata is jó.
Oriflame Nature Olive&bamboo hajápoló maszk: szerintem borzalmasan büdös,a hajamat meg jól elnehezítette,még ez az egy van,de többet nem veszek ilyet sem.
Nívea Color Crystal Gloss sampon és balzsam: utazáshoz elmegy, de nem vennék belőle nagyobb kiszerelést.
Balea regeneráló hajkúra.jó illata van és jó a hajamnak is.

2.Arcápolás:

Nívea Visage Q10plus ránctalanító arcápolási program: nappali-,éjszakai-és szemkörnyékápoló krém:ez az újított változat jobban bejön nekem mint a régi,mert kellemesebb az illata,és könnyebb az állaga is.Meg a Nívea arcápolókat amúgy is szeretem.
Nívea Visage krémes arclemosó és nappali arckrém:ezeket is szeretem.
Balea mézes-tejes regeneráló maszk: bármikor újravásárolnám,nekem bejött,olyan pihe-puha az arcom tőle,és fincsi illatú.
Nívea arcmaszkok: mindegyik fajtáját szeretem,és ajánlom mindenkinek kipróbálásra!
Garnier Pure melegítő hatású mélytisztító maszk: külföldi blogokban dícsérték ezért beszereztem én is belőle,kíváncsi voltam milyen az,ha egy maszk "melegít".és tényleg,olyan jó már felkenéskor érzem a melegítő hatását,szuper kis termék,nem is gondoltam volna.próbáljátok ki ezt is!
Lux szappan: Ausztriában adták a hotel-ben,finom illata van,de sajnos nem kapható,legalábbis Ausztriában nem volt,pedig több helyen néztem.
Lancome Bi-Facil szemfesték lemosó:már írtam róla,megnézhetitek ide kattintva.
JimJams smink -és arclemosó kendő:nekem nem vált be,és az illata sem tetszik.

3.Testápolás:

Palmolive tusfürdők(olívás és cseresznyevirágos): ez a két illat az abszolút kedvencem.
Johnson's baby bedtime bath nyugtató aromafürdető: ezt is nagyon szeretem.
Nívea Sos testápoló és Nívea Soft  krém: az előbbit nem szeretem,de az utóbbit szeretném megvenni nagy kiszerelésben is,mert nagyon bevált,de egyelőre még jócskán van "elfogyasztásra váró"termék a polcomon.:)
4féle zsírosabb krém(mindegyiket szeretem): -Weleda Calendula Babycreme
                                                                    -Alverde baby wundschutzcreme:
                                                                    -Nívea baby wundschutzcreme:
                                                                    -Sudocrem
Ezek mind védőkrémek,a legjobb illata a Níveának van,de a többi sem elviselhetetlenül büdös egyébként,én szeretem őket,és hamar csökkenti a bőr kipirosodását.
Sun Dance naptej: Ausztriai Dm katalógusban volt,nem próbáltam még.
Nívea baby Soft cream: volt már nagy tégelyesem belőle,és szerettem..
Nívea creme: ki ne ismerné ezt a kis krémet,azt hiszem minden női táskában ott a helye.:)

4.Izzadásgátlók,parfümök:
Nívea mini deo spray: az illatuk jó,főleg a Pearl változatnak,de azon kívül semmi extra,szerintem nem méltó a nevéhez,mivel nem hatékony,az izzadás ellen nem sokat segít.
Rexona golyós deo: ez már annál inkább,ezért arra a következtetésre jutottam hogy többé nem veszek izzadásgátlóból mintákat,hanem mivel ez a golyós deo elég könnyű súlyra,így inkább ilyet viszek nyaralni is.
Mini parfümök: van 2 db Avonos egy Little black dress és egy Eternal magic,az utóbbinak jobb az illata.
valamint 2 db minta Naomi Campbell Exult,amihez internetes rendelés által hozzá lehet jutni akit érdekel,én nagyon szeretem.
Mini fogkrémek
Balea kamillás kézkrém,Essence kézfertőtlenítő,és egy Essence mini ecsetkészlet.

2011. május 22., vasárnap

Tavaszi cuccok

Nagyon jó idő van,itt a nyár és úgy gondoltam ideje felújítani a ruhatáramat ilyen kis nyári felsőkkel,nadrágokkal.
A következő ruhadarabokat mostanában vettem:

1. Világos szürke tunika: az elején díszkövekkel és letűzött/levarrt hajtásokkal,amik nagyon bő fazont kölcsönöznek ennek a tunika fazonú topnak.


Tunika: Nyero Fashion 1600.-
Nyaklánc: F&F 1490.-
Nadrág: Xoxo (fölső is van hozzá,együtt 18.000.-körül volt)

2. Fehér top nyomott mintával :a szegeccsel kirakott betű nagyon ötletes megoldás,csak nem tudom mennyire maradnak majd rajta többszöri mosás után.Az alsó része pedig fodros.

s

 

                                                 Top: Stile Pronto Moda(olasz márka) 2200.-
3.Fekete sztreccs nadrág(rákerestem és így kell leírni:D ):hát ezt a nadrágot felvéve inkább hagyjuk,az ágyon jobban mutat.Most jövök rá egyébként hogy a fogyókúrával sehogy sem haladok,olyan mintha el sem kezdtem volna,kb.2hétig bírtam..De ezt a nadrágot már csak azért is megérte megvenni,mivel majd ösztönözni fog-remélem- abban,hogy sokkal több zöldséget és gyümölcsöt,illetve vizet fogyasszak...:) ..hmm! mennyivel jobb így leírni a dolgokat!

 Nadrág: Aura.via 2300.-

4.Világoskék farmer halásznadrág: mostanában nem szeretem a sötétkék színűeket,igyekszem majd beszerezni hosszú nadrágokat is világoskék színben,mivel nincs olyan túl sok belőle.



Farmer halásznadrág: 1900.-helyett: 1490.-
Úszógumi: sok evés és kevés torna eredménye :))

5. Először egy kicsit drágállottam de mivel nagyon tetszett,megvettem a fekete sztreccs nadrághoz a következő hosszított fazonú felsőt,ami mini ruhaként is viselhető.



Felső:Kula fashion 3000.-
Nyaklánc: F&F 1290.-
Öv: nem a ruhához volt,még régebbi vásárlásom során vettem

2011. május 8., vasárnap

Hajformázók

Most megmutatom nektek azokat a termékeket,amikkel formázni szoktam a hajamat.
Mivel nekem göndör hajam van,ezért egy kicsit több időt igényel az ápolása,és elég sok időmbe telt mire megtaláltam azokat a hajápolási illetve hajformázó termékeket,amik beváltak,ezért rengetegféle terméket próbáltam ki,aztán bosszankodtam hogy ezt is minek vettem meg,ez sem jó meg az sem jó,hiszen tudjátok hogy sok idő mire az ember megtalálja azokat a termékeket amik a legjobbak számára.Nyilván,mivel mindenkinek más az ami beválik.
Tulajdonképpen nem is tudom,miért van nekem szükségem ilyen sokféle hajformázóra,de ezeknek annyira bejön az illata és a hajam is szereti ezeket a termékeket,hogy úgy gondoltam megosztom veletek is,hogy nekem az évek során kipróbált formázók közül melyek azok,amik napi használatban vannak nálam.Persze csak mértékkel,elvégre nem az a cél,hogy gyorsabban zsírosodjon a hajunk.:)

HAJLAKK




-Schwarzkopf Taft Straight&Glossy (egyenes&fényes):
a kedvenc hajlakkom!Ez egy hármas erősségű hajlakk,könnyen kifésülhető a hajból,és mégis egész nap tart.Nem ragad tőle a hajam,nem irritálja a száraz,érzékeny fejbőröm és az illata is nagyon jó.
-L'oréal Elnett Satin:
ez a második kedvencem!igazából nekem ez a hajlakk azért is tetszik,mert ez egy olyan hajlakk ami rendkívül finom és fésülés hatására eltűnik,így a hajam tisztának,puhának és fényesnek érződik.Nem egy olcsó lakk,de nagyon jó és szerintem megéri az árát.
-Gliss Kur Glanz Tonic hajfény:
ez sem egy olcsó termék,de jó lenne ha lenne belőle nagyobb kiszerelésben,mert eszméletlenül jó illata van,és a hajamat sem nehezíti el,illetve tényleg szép fényt ad a hajnak.2féle változata van,az egyik száraz,igénybevett hajra,a másik pedig(ami sajnos csak külföldön kapható,legalábbis én még itthon nem láttam)festett/színezett hajra való.

HAJHAB
Minden hajhabot nedves hajra használok,a hangulatomtól függően mikor melyikhez van kedvem,a következők amik beváltak:



-Schwarzkopf Taft kétféle:Straight&Glossy illetve Cashmere Touch
-Nívea Diamond Gloss:ha egy kis csillogásra vágyom...
Kevés kell belőle,mint a habok többségéből,mert nagyon megkeményíti a hajat,ezért csak mértékkel használjuk!

HAJZSELÉ,HŐVÉDŐ SPRAY



-Nívea Diamond Gloss hajzselé:nagyon jó tartást ad és láthatatlan marad a hajon.Száraz vagy nedves hajra szoktam használni.Nagyon jó illata van,és kb.életem végéig elég lesz,ugyanis ebből is keveset használok.
-Schwarzkopf got2be guardian angel hajvédő spray:törölközőszáraz hajra szoktam fújni,és egy kicsit megszárítom a hajamat,és csak azután vasalom ki a hajam.Azt nem tapasztaltam,hogy védi-e a hajamat a hőtől,én valójában a csomagolása miatt vettem meg és az elején ugyan nem tetszett az illata,de aztán megszerettem ezt a terméket is.

HAJÁPOLÓ SPRAY




-Gliss Kur könnyű pumpás hajpakolás:ezt azért vettem meg,mert az illata ugyanolyan,mint a mini Gliss Kur Glanz Tonic hajfényé,amit szintén nagyon szeretek.:)Törölközőszáraz hajra kell fújni,de én száraz hajra is szoktam használni.Természetesen nem az egész hajhosszra,hanem csak a hajvégekbe masszírozom bele.
-Nívea regeneráló hajápoló száraz/igénybevett hajra:sajnos már nem gyártják,pedig egész jó kis termék.
-L'oréal Elvive Full Restore kondícionáló spray:ez már elég régóta a kedvencem.
-Schwarzkopf Schauma Selymes Fésülés hajápoló spray:ez nemrég jött be hozzánk is,és szerintem ennek van a legjobb illata a Schauma-k közül,így elég hamar a kedvencemmé vált ez is.

HAJVÉDŐ/HAJÁPOLÓ TEJ



Nívea Lockenbalm Flexible Curls illetve L'oréal Elvital hajápoló tejek:ezeket nem csak a hajvégekre szoktam használni,hanem kb.a hajam közepétől haladva egészen a hajvégekig.

HAJVÉGÁPOLÓ OLAJ,KRÉM



-L'oréal Elvital Kera-Protein hajkrém:behozhatnák már kis hazánkba is,mert ha egyetlen terméket kéne választanom akkor ezt választanám mert ez annyira de annyira jó termék,hogy ennél jobb talán nincs is.És az illata...!
-L'oréal Elséve tükörfény hajvégápoló olaj:teljesen száraz hajra használom,és nagyon szeretem mert olyan jó puha és finom illatú lesz tőle a hajam.Az egyetlen negatívum számomra benne az az olajos állaga,de az illata kárpótol mindezért.
-Gliss Kur folyékony hajvégápoló:kétféle is kapható,az illatában nem igazán érzek különbséget,törölközőszáraz vagy száraz hajvégekre használom,ha nagyon száraznak érzem a hajvégemet,szeretem!

Lehet hogy egy kicsit túlzásba viszem,hogy ilyen sokfélét használok de ragaszkodom mindegyikhez mert mindegyik bevált!
A párom szerint pedig akkor a legszebb a hajam amikor hajmosás után nem kenek rá semmit.:)

2011. április 23., szombat

A kedvenc fogyis ételem :)

Mostanában ezt a könnyen elkészíthető zöldséges ételt fogyasztom leginkább,és annyira bejött nekem,hogy ha minden nap enném,akkor sem unnám meg.:)
Hozzávalók:


 -kelkáposzta ízlés szerint
-1fej lilahagyma
-1fej fokhagyma
-1 paprika
-sárgarépa ízlés szerint(1nagy vagy 3kicsi)
-1dl hántolt napraforgómag(lehet több is)vagy sós mogyoró
-só


2-3ek.olajon pici sóval a felkockázott paprikát és a sárgarépát megpirítjuk.
Utána 2-3ek vizet ráöntünk és fedő alatt pároljuk.Addig kell amíg el nem fövi a vizet.
Majd beleszórjuk a natúr(sótlan) hántolt napraforgómagot,és együtt pirítjuk pár percig.Végül a kelkáposztát és a lilahagymát is beletesszük,és kb.10perc alatt összepároljuk az egészet.
Olajban a fokhagyma gerezdeket megpirítjuk,lecsepegtetjük,és kis darabokra vágjuk.Hozzákeverjük a párolt zöldséghez.Ugyanebben az olajban lehet hozzá pirítani cukkinit is,amit előtte szintén kis kockákra felvágtunk.
A végén én még szórtam bele jó sok napraforgómagot,mivel kevésnek találtam.:)
Nagyon finom,érdemes kipróbálni!
(Azért nincs címe,mert én találtam ki,mivel ezek az alapanyagok voltak itthon!)

2011. április 14., csütörtök

Márciusi kedvencek




Cappy Sárgabarack: egyszerűen imádom.Nagyon finom az íze,behűtve a legfinomabb.A szomjamat sajnos nem nagyon oltja,de én így is szeretem.Talán csak annyi hátránya van,hogy drága és hamar elfogy.:)
Dove original izzadásgátló dezodor: régóta használom és gyakran újravásárolom ezt a dezodort annyira megszerettem.Érdekes egyébként,hogy általában a fújós dezodorok nem jönnek be nekem,mivel bármelyiket próbáltam eddig,egyik sem védett az izzadástól,de ez a dezodor igen.Az illata egyszerű és olyan "tiszta",kellemes púderes,és tartósabb is mint az illatosított társai.Aki nem szereti a túl illatos dolgokat,az biztos szeretni fogja.
Alverde Heilerde iszapos arclemosó: ha valaki kipróbálná,annak előre szólok:büdös!:) De azért nem olyan elviselhetetlenül. Viszont cserébe látványosan szebb,egyenletesebb a bőröm tőle,kevésbé zsíros vagyis jól mattít,és a bőrpírt is csökkenti.Engem meggyőzött,ezért úgy döntöttem ezen termékcsalád többi termékét is megveszem.Összességében azt mondhatom,hogy egy nagyon jó kis termékről van szó,nem is túl drága,érdemes kipróbálni!
Duschdas Vitamine&Pflege tusfürdő: a hónap kedvence,Müllerben vettem még tavaly,igazi kis tavaszi-nyári illat,vitamin&tej kivonattal.Mikor legutóbb a Müllerben jártam,kerestem ezt a tusfürdőt is de már vagy nem lehet kapni,vagy megújult a csomagolása.Az illata olyasmi mint a Schauma Szupergyümölcs&Vitamin termékcsaládnak,legalábbis szerintem.
Christina Aguilera edp:nagyon finom illat,tartós,nőies.A By Night nevű illata is tetszik,és azt is szeretném megvenni.
Nívea Visage ápoló arctonik: szerintem ezt a tonikot nem kell bemutatnom,hiszen biztos sokan ismeritek és szeretitek,véleményem szerint.Kellemes,finom illat és nem irritálja a bőrt,mivel alkoholmentes.
Schauma Selymes Fésülés hajápoló spray: ezt nemrég vettem,de rögtön a kedvencemmé vált.Nem nehezíti el a hajamat,és nagyon jó illata van.
Calipso Natural scrub speciális peeling szivacs: nem olcsó termék,talán 1100.-ft volt,nem tudom pontosan,de nagyon jó dolognak találom.Szerintem semmi szükség nincs drága bőrradírokra,ezért én inkább ezt használom helyette,vagy a macis szappant.
Nívea baby Soft&Cream nedves törlőkendő: nagyon finom illata van,a bőröm is szereti.
Lipton zöld tea: mióta nem iszom kávét,nagyon igénylem ezt a zöld teát.Az elmúlt hónapban különösen sokat ittam belőle.
Balea ajakápoló(aloe vera): az igaz,hogy mindig újra kell kenni,de én akkor is szeretem.
Milka Tender Tej alpesi tejcsokoládéval mártott,tejkrémmel töltött piskótatekercs: nagyon finom.
Szezámmagos ropi: mostanában elég sokat megettem belőle.
Nobilis aszalt áfonya:az aszalt gyümölcsök közül a kedvencem.
Douwe Egberts Kid 3in1 azonnal oldódó vanília és tejeskávé ízű cikóriakávé specialitás gyermekeknek: igyekszem a cappuccino-fogyasztásomat is leredukálni,és teljesen átállni a teákra,de ez olyan fincsi hogy néha azért megiszok belőle egy-egy csészével.

2011. április 9., szombat

Müller zsákmány

Ma a Müllerben jártam Kazincbarcikán.Sminkeknek szerettem volna tárolókat venni,de sajnos nem volt olyan ami tetszett volna.Így ezeket vásároltam helyette:



Nagyon szeretem a fürdősókat,a fürdőkristályokat,a fürdőolajokat és egyéb változatát,olyan jól esik egy fárasztó nap után elmerülni egy kád illatos vízben,gyertyafénynél....Ezekből a Kneipp fürdőkristályokból már vettem egyszer,nagyon finom illatuk van.Az egyik lótusz,jázmin,orchidea rizsolajat,a másik pedig pipacsból és kenderből nyert olajat tartalmaz és gondoskodik a jó közérzetről és a boldog pillanatokról.Érdemes kipróbálni,nekem bevált! 250.-/db és egyszeri fürdéshez elegendő.
Vettem még egy Carmex ajakbalzsamot is,ami tégelyesbe már van nekem.Eredetileg cseresznyéset vagy málnásat(!!)szerettem volna venni,de hát az előbbivel eddig még nem találkoztam(vajon hol lehet olyat kapni?),az utóbbit pedig még nem találták fel.:) Pedig milyen fincsi is lenne...málnás ajakápoló..kíváncsi lennék egyébként az összhatásra,a málna menne-e a mentolhoz.Bár ha a cseresznye is megy...nem tudjátok,melyik Müllerben lehet olyat kapni? 
Amúgy nem azért vettem meg,hogy a hiányzó készletemet pótoljam,hanem azért,mert az itteni Dm-ben 999.-ft az ára,itt pedig "csak" 585.-volt.
 Na és persze az elmaradhatatlan szappanok,mint gyűjteményem hiányzó darabjai.:)
Nem is tudom egyébként hogy mennyi szappanom van,azt hiszem utoljára tavaly számoltam,nem emlékszem pontosan,de olyan60-70közötti volt,és azóta már vettem is.Lehet hogy ez már beteges nálam..:)
Camay csokis szappan 135.-/db
össze-vissza már nem akarok mindenfélét a hajamra kenni,ezek is bekerülnek a termékmintáim közé,amik majd jók lesznek az utazáshoz/nyaraláshoz,már ha lesz olyan.:)

És végül pedig a kedvenc tusfürdő márkám: Duschdas.
Nagyon-nagyon szeretem őket,sajnos nem volt olyan ami a best-of számomra mégpedig a mandulás(Warm&relax),pedig már behozhatnák újra,én meg jól bevásárolnék belőle.Addig is itt vannak ezek: 
1.Duschdas Sehnsucht Südsee(magyar fordításban:vágyakozás a déli-óceánra) tusfürdő lótuszvirág-kivonattal(ez egy limitált kiadás,ezért vettem belőle kettőt.

2011. április 7., csütörtök

Mit viszek magammal a nyaralásra ? 2.rész

Ezt a listát tavaly írtam,mielőtt Ausztriába mentem volna.(1hétre)

SZÜKSÉGES TISZTÁLKODÓSZEREK:
-Bőrönd,amiben:
-sampon(wu2 mini)
-sampon(4db mini Swiss-o-par zöldalmás)
-Nívea mini hajhab,hajlakk
-Taft mini hajzselé utazáshoz
-Gliss Kur Liquid Silk Gloss regeneráló pakolás(2szeri használatra volt még benne,amúgy nem szerettem)
-Nívea hajegyenesítő krém minta
-hajráf,2hajgumi(kicsi és nagy),2pár oldalra való csatt,fésű
-Alverde 15ml szemkörnyékápoló krém(imádtam,szinte kipárnázza a szem körüli bőrt)
-picike Dove szappan Fenjal-os tartóban:),bár a szállodai szobában volt egy mini fehér Lux szappan(nagyon jó illata van,kár hogy nálunk nem lehet kapni,de még ott sem kaptam csak gyümölcsös volt,azt meg nem vettem)
-2db Palmolive mini 50ml-es tusfürdő(olívatejes)
-2db Nívea Soft mini testápoló minta
-Oriflame Embrace parfüm(15ml)
-Gillette Venus borotva(+betét):nem kellett..:)
-cipőkefe anyunak:)
-1/2csomag papírzsebkendő
-Nívea Visage arctisztító kendő
-fogkefe,fogkrém,kispohár
-fehér Palmolive neszesszer
-Nívea Visage Q10minta(3db-ból áll:éjszakai és nappali krém,ill.szemránckrém)
-LadySpeedStick mini krémdeo
-wc-papír
-lila fürdőrózsa
-törölköző(fölösleges volt,mert volt a szállodában)
-esernyő/esőkabát(a kínaiba vettem anyunak is,meg magamnak is,az enyémnek másnap már le is szakadt az egyik keze,és nevetségesen néztem ki benne,de mikor a várhoz mentünk nem vittünk esernyőt de nem is tudtuk volna használni olyan szük helyen kellett felgyalogolni,így felhúztam az esőkabát kezét is külön,csak tartanom kellett,a kezem meg csak ázott..):D
-szemöldökcsipesz,pár db fültisztító pálcika,körömvég fehérítő lakk(korrigálni,mert itthon francia manikűrt csináltam),fekete szemceruza/barna szemöldökceruza,ceruzahegyező,körömreszelő
-teaízesítő,cukor,citrompótló,teafilter
-cappuccino,Omnia "kutyulós" kávé:)

RUHANEMŰK:
-2melltartó(fekete,leopárdmintás),6zokni és 7bugyi(ezekből elég lett volna kb.a fele,mert ott ki tudtuk volna mosni,nem mintha olyan nagy helyet foglalna..)
-1pizsama(kék méhecskés)+1szabadidőfelső(ebbe aludtam mert kicsit hideg lett volna csak pizsibe)
-1papucs
-1mellény,1farmernadrág,1sportcipő,1velúr félcipő
-1pamutnadrág,1halásznadrág(nem kellett mert 7napból 4nap esett)
-1Nike szabadidőnadrág
-Reebook pulóver(vastag)
-Nike kabát(vékony)
-Cherokee fehér kapucnis pulóver(vékony)
-7db póló

AMIT FELVISZEK A BUSZRA:
-2db Fila táska(az egyikben kaja,a másikban a következő dolgok)
-kék csomagos Synergen törlőkendő(kedvencem)
-betét(9db),tampon(30db)+tartó,tisztasági betét(30db)+tartó
-a másik 1/2csomag papírzsebkendő
-Giordani Gold kistükör
-Nívea Fresh mini deo spray
-1db Nívea Soft mini testápoló minta
-kis tégelyes Nívea creme
-L'oréal Glam Shine szájfény
-ajakápoló(Cadeavera epres,ezt utálom,és Bebe Silky Vanilla ezt szeretem)
-fiskars olló
-1toll+1ceruza
-napszemüveg
-kézkrém(almás Essence)
-Fenistil gél
-szemüveg+szemüvegtok
-rágó,tic-tac
-MP3
-pokróc,kispárna
-sebtapasz,4db Rubophen,2db algopirin,AlgoflexM görcsoldó,széntabletta
-fekete válltáska
-személyi igazolvány,útlevél(ami oda már nem kell,svájcba úgy volt hogy kérik,de aztán mégsem kérték)
-betegkártya,adókártya
-pénztárca,pénz(forint és sok-sok euró)
-digitális fényképezőgép,elem,töltője
-1kiskanál
-2telefon+2töltő
-utasbiztosítás
-szállásfoglalást igazoló okmány.

Mit viszek magammal a nyaralásra ? 1.rész

Ez a kérdés mostanában elég időszerű,hiszen jön a nyár,és egyre gyakrabban felmerül bennünk a kérdés is,hogy mit vigyünk magunkkal,hiszen nem szeretnénk fölösleges dolgokat sem magunkkal cipelni.
Mondjuk az sem mindegy,hogy hová utazunk,mivel utazunk,vagy mennyi időre,mert ugye attól függően változhat a táskánk tartalma.Én általában 1hetes utazásokon voltam eddig,Görögországban illetve Ausztriában(régebben Olaszországban is,de akkor még nem írtam ilyen listát).Az utóbbi,vagyis Ausztria nagyon kedvelt úticél számomra,nem tudom az idén eljutok-e oda.Remélem igen!
A lényeg az,hogy ne legyen sok a csomagunk,de mégis minden kéznél legyen amire szükségünk lehet.
Íme az én kis listám a nyaraláshoz:
(természetesen ez csak irányadó,na és persze nem is minden kelhet amit felsorolok,termékmintákat vagy kis kiszerelésű dolgokat is vihetünk magunkkal,úgyhogy ne ijedjetek meg a részletes listától..,válogassatok kedvetek szerint,illetve egészítsétek ki ha még kell ezeken kívül valami)

SZÜKSÉGES TISZTÁLKODÓSZEREK:
-sampon,balzsam,hajpakolás
-hajlakk,hajhab,hajzselé
-fésű,hajkefe,körkefe
-hajbavalók,hajcsavaró
-arctisztító tej,arctonik,arctisztító kendő
-nappali-és éjszakai krém,szemkörnyékápoló
-szemfesték lemosó,sminkeltávolító vattakorong
-fogkefe,fogkrém,kispohár
-szappan,szappantartó
-tusfürdő,testápoló
-fürdőrózsa vagy tengeri luffaszivacs
-parfüm
-izzadásgátló(dezodor,stift dezodor,golyós dezodor)
-fültisztító pálcika
-körömlakkok,körömerősítő,körömlakklemosó
-kézkrém
-körömfehérítő ceruza,ceruzahegyező
-manikűrkészlet vagy körömvágó olló
-sarokreszelő,lábkrém,lábspray
-intim lemosó,nedves törlőkendő
-borotvahab,borotvaszett
-betét,tampon,tisztasági betét
-papír zsebkendő,wc-papír
-törölköző

SMINKKÉSZLET:
-kozmetikai táska,tükör
-szemöldökceruza,szemöldökcsipesz
-szemceruza,szempillaspirál
-alapozó,púder,arcpirosító
-rúzs,ajakápoló,szájfény
-szemhéjpúder,ecsetek
-nátika,kis tégelyes Nívea creme

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ ESZKÖZÖK,GYÓGYSZEREK:
-ragtapasz,sebhintőpor,fásli
-fenistil gél a csípésekre
-leégésre való spray
-fájdalomcsillapító(algopirin)
-lázcsillapító(aspirin)
-digitális lázmérő
-allergia elleni tabletta
-fogamzásgátló tabletta
-a rendszeresen szedett gyógyszerek(+pótadag)

EGYÉB:
-napozókalap/sapka/baseballsapka
-olló/varrókészlet
-fényképezőgép(+film)
-elem
-rovarirtó,riasztó spray
-szemüveg,szemüvegtok,napszemüveg
-ébresztőóra
-esőkabát vagy esernyő
-cipőápoló készlet
-szállásfoglalást igazoló okmány
-naptej,napozás utáni spray
-bikini
-strandszatyor,strandtörölköző,strandpapucs
-pénztárca,pénz
-mobiltelefon(+töltő)
-papucs,szandál,sportcipő,elegáns cipő
-hátitáska,válltáska
-bőrönd,utazótáska

KÜLFÖLDI UTAZÁSKOR:
-útlevél/vízum
-külföldi valuta/utazási csekk
-utazási biztosítás
-nemzetközi jogosítvány
-feljegyezve az útlevél-és hitelkártyaszám
-fontos telefonszámok listája
-fénykép/útikönyv
-szállodai és egyéb szolgáltatást biztosító dokumentumok
-vonat és repülőjegy
-ing alá való(nyakba akasztható)irattartó:útlevélnek,pénznek.

2011. március 28., hétfő

.....3.

03.27.

Reggel: 1cappuccino
            1 PinkLady alma :)
            1/2cs.ropi
            2,5dl citromfű tea
            2,5dl víz
            1 magvas joghurt(Seraph)
Ebéd: 2db főtt tojás 1szelet barna magvas kenyérrel
          2,5dl víz
          Párolt zöldség(cukkini,káposzta,lilahagyma),főtt bab
    


Uzsonna: 1banán
               2,5dl víz
               1gyerekcappuccino kiskanál tortadarával elkeverve :)
Vacsora: 1db rántott máj,főtt rizs,cékla
               2,5dl víz
               1 tescos kókuszos müzli szelet
               2,5dl citromfű tea

Amit tudni kell,hogy én nem szeretem sem az almát,sem a körtét,így nem is tudom mikor ettem utoljára,de ez az alma jól nézett ki, a Tesco-ban vettem,csak drága.Talán megszeretem ezt a gyümölcsöt?
...Egyébként nem csak a fogyás miatt kezdtem el a diétát,hanem azért is,mert be van gyulladva alul a fogínyem,és szeretném ha elmúlna mert elég csúnya,fogászatra meg nem szívesen mennék ha nem muszáj.Bár lehet hogy az lesz belőle.

2011. március 24., csütörtök

Itt a tavasz,és a...fogyókúra ideje !

Sziasztok!

Elég szép idő van odakint,süt a nap aminek nagyon örülök bizonyára ti is így vagytok ezzel.
Végre itt a tavasz,és amiért most írok az nem más minthogy belegondoltam abba,hogy olyan hamar repül az idő és hamarosan itt a nyár is,a strandszezon,én pedig nagyon szeretnék már belekezdeni valami fogyókúrába de sürgősen.:)
Nem mondom azt,hogy nagyon sok fölösleg van rajtam,de azért mivel én általában vékony vagyok,és voltam mindig is (egy-két kivételtől eltekintve),ezért szeretném végre valahára igazán jól érezni magam a bőrömben és leadni pár kilót.Utoljára pontosan 10éve amikor tanfolyamra jártam akkor szedtem fel magamra pár kilót(az ülő munkában,mivel gyakorlatunk is volt,így majdnem az egész napot ott töltöttem:2 csomag chips,Honi párizsi,kifli,0.5literes kóla,meg némi víz volt a napi fogyasztásom az ottlétem alatt,és ez minden nap!)de ahogy levizsgáztam úgy vissza is fogytam mindenféle fogyókúra nélkül.A kor előrehaladtával úgy gondolom ez egyre nehezebb,a felszedett kilókat leadni.
Jelenleg így nézek ki:




Ugyan nem annyira látszik,de van egy kis fölösleg a hasamon és a combomon,így muszáj belevágnom.
Még bújom a "szakirodalmat",hogy melyik verzióba kezdjek bele,annyi féle fogyis módszer van,csak győzzek válogatni belőle!Aki hasonló problémával küzd,azokat is arra buzdítom hogy vágjanak bele nyugodtan,mert a közérzetünk is javulni fog,meg hát ugye nem utolsó szempont,hogy az önbizalmunk is vele együtt.
Szóval kedves olvasóim,kalandra fel,és irány a friss levegő,a sétálás,a kirándulás,bográcsozás a szabadban(hehe ez is a fogyókúra része,a jó finom babgulyás).
Jajj istenem,most eszembe jutottak a régi szép idők,amikor még táborozni jártunk a Balatonra,az ottani programok,a barátságok,mikor körülültük a tábortüzet és énekeltünk,szalonnát sütöttünk a parázson..milyen szép és jó volt akkor!:)
Szóval hamarosan jönnek a fogyis bejegyzések,próbálok összegyűjteni olyan ételeket is,amiket szívesen fogyasztok én is,és ezt megosztom majd veletek,hátha ti is hasznosítjátok majd.Hiszen nem jó úgy fogyókúrázni,hogy nem ehetünk finom ételeket,és le kell mondanunk erről-arról.Én sem akarok semmi drasztikus fogyókúrába belekezdeni,csak egy picit az étrendemen változtatni.Remélem sikerülni fog!

2011. március 20., vasárnap

Mit rejt a táskám?..avagy túlélőkészlet,ami nélkül nem indulok el sehová :)

Ebben a bejegyzésben megmutatom nektek,hogy én mit tartok a táskámban.
Mivel én is szeretem olvasgatni az ilyen blogokat,gondoltam ti is szívesen olvassátok majd.
Jelenleg ezt a táskát használom,mivel sok minden belefér.


                                   Deichmann táska 4990.-forintba került,még tavaly vettem.


És a tartalma:
 Pénztárca: benne pénz és iratok,ha valami történne velem,tudjanak azonosítani vagy én tudjam magam igazolni.
Ásványvíz: nagyon sok vizet iszom,így ez mindig van nálam.
Mini deo spray: Nívea fresh,hogy mindig frissnek érezzem magam:)
Mini krémek: ezek nem tudom miért vannak a táskámban,mivel annyira nem szükségesek,pláne nem ennyi fajta,na mindegy..
Papír és toll: ha netán valamit fel kellene jegyeznem,vagy alá kellene írnom.
1 reklámtáska
Essence kis táska(rózsaszín,de van ilyen nekem lilában is): 
tartalma:  sebtapasz,Wick cukorka,meggyes cukorka,némi aprópénz,citrompótló,cukorpótló,Tic-tac,Halls cukorka,Strepsils,teafilter,görcsoldó és algopyrin.
Tampon,tisztasági betét:)
Orbit rágó(nagyobb kiszerelés,így olcsóbb)
Határidőnapló: almazöld,a Tescoban vettem
Parfüm minta: Naomi Campbell Exult: nagyon fincsi,csak nálunk már nincs egyik üzletben sem.
Essence pocket beauty fésű+tükör
Papírzsebkendő
1 euró :-D
pár darab hajgumi,és egy hajcsatt
Isana kézfertőtlenítő 
csoki: ha megéhezek útközben...
kiskanál: joghurthoz,pudinghoz vagy a teát megkavarni (vagy elkavarni ..esetleg elkeverni..na maradjunk annyiban hogy a teához:) )
Nedves törlőkendő: a legjobb törlőkendő szerintem ez a Nívea baby Soft&Cream
Telefon: jelenleg ez a Nokia 2690es telcsim van,és nagyon szeretem!
és végül,de nem utolsó sorban egy Oriflame neszesszer:
tartalma: Essence szempillaspirál,Labello med,Balea ajakbalzsam(új kedvenc),Essence Sun Club szájfény(08.Sun Glow).
Ja és még ami a képről lemaradt,de a táskámban szokott lenni,az a kulcs csomó,de az most benne van az ajtóban. :)

.....és egy-két éneklő halott...:-)
Van benne még német harcoló katona is!..és sokszor azon nevetek,ha valahol rosszul lennék és kinyitnák,biztos zárt osztályra vinnének.:-))

Hát ez egy kicsit hosszúra sikeredett,de remélem nem untattalak benneteket vele?!
Ha ti is kedvet kaptatok bemutatni mi van a táskátokban,akkor nagyon jó lenne ha megírnátok hogy ti mit tartotok benne,nagyon szívesen olvasnám!

2011. március 16., szerda

TAG 20

Ezt a tesztet Rami blogjában fedeztem fel először,de aztán láttam hogy sokan kitöltöttétek,gondoltam én is beállok a sorba,és ha már itt vagytok,olvassátok az enyémet is.

1. Mi az ami nélkül semmiképpen nem hagyod el a házat?
Ruha nélkül semmiképpen nem megyek ki a házból,de ha a kérdést úgy értetted hogy mit viszek magammal ha megyek valahová,akkor a következőket:
-telcsi
-pénztárca
-ajakápoló
-papírzsebkendő
-rágó
-kis palack ásványvíz
De ez természetesen változhat aszerint,hogy éppen hová megyek.

2. Kedvenc sminkmárkád?
Essence,Avon,Oriflame,Alverde.

3. Kedvenc virágod?
Orchidea,liliom

4. Kedvenc ruhabolt?
turkálók,kínai,Takko,és a Tesco ruhás részlege,ha ez annak számít.

5. Kedvenc parfüm?
többfélét használok,de az abszolút kedvenc az a Gucci Rush2 és a Bvlgari Omnia Crystalline.

6. Magassarkú vagy lapos?
lapos,bár tetszik a magassarkú de sok nőtársamhoz hasonlóan én sem bírom benne sokáig,de alkalmakra azért felveszem.

7. Jó jegyeid vannak általánosságban?
Már nem kapok jegyeket,hála Istennek!De amikor még suliba jártam és tanultam,akkor jó jegyeim voltak.

8. Kedvenc színed?
rózsaszín,pasztell lila,fehér.

9. Szoktál inni energiaitalt?
Régen ittam,ma már csak elvétve,szinte soha.Azért egy éjszakai szalonnasütéshez meginnám.

10. Szereted a gyümölcsleveket?
igen, de inkább az ásványvíz/csapvíz/kútvíz.Azért néha jól esik például:epres Cappy,havas szilvás Nestea,rostos levet pedig csak nagyon ritkán iszom.Amit még szeretek az a facsart grapefruit leve.

11. Szeretsz úszni?
Tudok úszni de nem szeretek,mert hamar kifáradok.De ha a boldogságban kérdezted,abban igen,szeretek!

12. Villával eszed a sült krumplit?
dehogy eszem,csak kézzel és kész.Még a strandon az étteremben is kézzel,magasról teszek rá,ki mit gondol.Most szerencsétlenkedjek késsel-villával krumplit enni?Aztán mikor felszúrom a villára,azon elmélkedjek,hogy a nagyobbat egészben kapjam-e be,vagy előtte esetleg kettévágjam-e a késsel?:)
Persze ha néhanapján eljutok étterembe,akkor csakis villával.

13. Mi a kedvenc hidratálód?
Bebe arckrémek,illetve a Nívea hidratáló krémjei

14. Szeretnél a jövőben férjhez menni?
Ha engem valaki elvisel,és el akar venni  feleségül(ember legyen a talpán),akkor minden további nélkül!...persze csak ha megkérik a kezem,anélkül nehéz lesz.

15. Könnyen fel tudnak idegesíteni?
Nagyon könnyen,de egyébként nyugodt természetem van.Persze ez csak a hamis látszat.

16. Érdekel a szellemvadászat?
Micsoda???dehogy érdekel!..a horror filmet viszont szeretem.

17. Van valami fóbiád?
a konnektoroktól valamiért nagyon tartok,szerintem azért mert mikor kicsi voltam és kórházban voltam sokáig,kísérleteztek rajtam,és volt valami verejtékvizsgálat ahol megcsípett az áram.Meg jóval utána a diavetítőnk lett zárlatos,és az is megcsípett.Na azóta minden bajom van,ha be kell dugnom valamit a konnektorba.
a másik fóbiám pedig az hogy nem olvassátok végig a Tag-emet..:D

18. Rágod a körmeidet?
Nem,és nem is rágtam soha.

19. Volt már halál közeli élményed?
Nem emlékszem.Talán párszor autópályán való előzés után,hogy húú épphogy befértem a két autó közé,még a meleg is elöntött.Ha ez annak számít,akkor igen.

20. Kávézol?
Régen kávéztam,de november óta nem iszom.Amikor még ittam,akkor reggelente a wc-n ülve kis csészével a kezemben a kávémat kortyolgatva vagy olvastam az újságot,vagy a vásárolni való listámat írtam egy papírra.Vicces látvány lehettem.
Szóval ma már csak cappuccinot iszom.Tudjátok?!kis csészével...:)

2011. március 15., kedd

Virslis-szalonnás rakott krumpli

Ez volt a mai menü.
Leírom hogy készült,hátha valakit esetleg érdekel,és ki szeretné próbálni,nekem jobban ízlik mint az "eredeti"rakott krumpli,a főtt tojást meg szeretem amúgy,de rakott krumpliban nem bírom elviselni.

Hozzávalók: 
  • 1 kgburgonya
  • 2fej vöröshagyma
  • 4gerezd fokhagyma(ha nagyobbak,akkor elég a 3)
  • 4pár füstli
  • 20dkg füstölt-főtt császárszalonna csík(Délhús),de jó hozzá bacon szalonna is
  • 3dl tejföl
  • 3ek liszt
  • 2kk fűszerpaprika
  • 1tojás
  • 10dkg reszelt sajt(bármilyen fajta jó,ízlés szerinti mennyiségben)
  • só,őrölt bors
  • a tepsi kenéséhez olaj
1. A burgonyát meghámozzuk,és vékonyan felkarikázzuk.Olajjal alaposan kikent(vékony réteg nem elég,mert megég) tepsibe fektetjük(én egy 20X30cm-esben csináltam),sóval,borssal ízlés szerint fűszerezzük,majd 2ek lisztet és 1kk fűszerpaprikát szórunk rá.

2. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk,rákarikázzuk a burgonyára,és jól összekeverjük.Rászórjuk a szalonnaszeleteket(amit most nem pirítottam meg,de legközelebb elősütöm egy picit szerintem úgy finomabb lesz),végül a virsliket is rákarikázzuk.Ezután ismét megsózzuk,borsozzuk az egészet,majd a maradék 1ek lisztet(a paprika nélkül,mert az a végén a tejfölhöz kell) is rászórjuk.

3.A tejfölt elkeverjük az egész tojással,és a maradék fűszerpaprikával.A rakottasra kenjük,alufóliával lefedjük,és előmelegített sütőben 40percig sütjük,félidőnél én meg szoktam fordítani,hogy egyenletesen süljön.Majd levesszük a fóliát,sajttal megszórjuk és visszatesszük a sütőbe,amíg a sajt rá nem olvad.Vigyázzunk arra hogy ne pirítsuk túl a sajtot,mert úgy nem valami finom.




  Mire lefotóztam volna egyben,már ki is szedtek belőle egy tányérra..:)




A kiszedett rakott krumpli,a keresztlányom adagja,azért van ott a kiskanál..:)

A körete pedig csalamádé volt.

2011. március 9., szerda

Pan-project

Már sokszor megfogadtam,hogy addig nem veszek újabb kozmetikumot,amíg el nem használok egyet.Rengeteg termék sorakozik a polcokon,az utazótáskákban,a szatyrokban..stb,amik arra várnak,hogy elhasználjam végre őket,mielőtt még romlásnak indulnának.
Aztán az idők folyamán megtaláltam azokat a termékeket is,amik beváltak,de azokat hagyom a végére,mert ugye ha már megvettem a kevésbé jókat,akkor csak el kéne őket használni.
Ezeket fogom most bemutatni.


ELSŐ SOR:
1.Balea kéz-és körömápoló balzsam: korábbi bejegyzésemben már írtam róla,nehezen szívódik be és az illata sem igazán tetszik.
2.Forever Aloe Liquid Soap: aloés folyékony szappan,én tusoláshoz használom de többet vártam tőle mivel nem egy olcsó termék.Az illata?háát..nem tetszik!
3.Exclamation body spray: ezt azért vettem meg,mert ennek a márkának a parfümjét használom,és szeretem(jó illat,tartós is,és nem túl drága),gondoltam ez is jó lesz.Tévedtem.
4.Johnson's baby frissítő törlőkendő: akciósan vettem a Rossmann-ban(210.-),nem is egyet,hanem rögtön 3csomaggal.Többször nem fogom újravásárolni,ez már az utolsó csomag,borzalmas,szó szerint!
5.Isana kézfertőtlenítő: erről is írtam már korábban.
6.Village E-vitaminos testápoló krém(kókusz): első szaglásra nincs rossz illata de felkenés után ...megkértem a sógornőmet kenje már be magát vele,hátha csak rajtam ilyen rossz.Nem,rajta sem tetszett,mintha nem is kókusz illata lenne.Lehet,hogy valakinek beválik,de nekem nem.Pedig imádom a kókusz illatát.Ha ti is szeretitek,akkor ajánlom figyelmetekbe a Fruttini kerek tégelyes testápolóját,igaz hogy abban banán illat is van(bár szerintem inkább a kókusz érződik),de az legalább tartósan megmarad a bőrön.
7.Garnier Soft arckrém: ez sem vált be,egyszerűen nem szereti a bőröm.Ez a krém egyébként nálunk Essentials néven kapható(ez a rózsaszínű),ausztriában Soft,de amúgy egy és ugyanaz a krém.
8.Dove 5Essential Elements szemkörnyékápoló krém: nem tudom emlékeztek-e rá hogy ez a termékcsalád pár éve még kapható volt,arckrémjei lemosói is voltak(nagyon szerettem őket),csak beszűntették,de pár hónapja a Rossmann-os ujságban megláttam,azt hiszem olyan 600ft körül volt,3at vettem ebből is:).Nagyon megbántam,meg sem közelíti az Alverde szemkörnyékápolóját,ami egy csodaszer szerintem,de hát majd csak akkor veszek, miután elfogytak ezek..úhh mikor lesz még az..

MÁSODIK SOR:
9.Avon Foot Works cseresznyés hűsítő,hidratáló lotion: ennek nem a hatásával van bajom,csak az illata nem tetszik,nagyon erős.
10.Balea deo creme sensitive: hát erről elég érdekes a véleményem,mivel amire kitalálták arra nem jó,vagyis egyáltalán nem véd az izzadástól.De:annyira jó illata van,talán a Nivea arclemosó zselé illatához tudnám hasonlítani,kellemes,nőies,finom illat.Mivel nekem a célnak nem felel meg,ezért úgy használom mintha krémparfüm lenne,és kenem a pulzuspontokat szóval nyakra,csuklóra,meg ilyenek.:-)Elfogadnám testápolóba ezt az illatot.
11.Gliss Kur hajlakk: nagy kiszerelésű,ez nem vált be,mert nagyon korpásodik tőle a haj,érdekes módon a mini kiszerelésű hajfénytől nem.Az illata sem jó.
12.L'oreal Elseve Regenium sampon: 300ml-es kiszerelésű,ezt szeretem egyébként csak már nem most vettem(talán 2éve az Asia Centerben), ezért ezt vettem előre az (el)használandó dolgokhoz,meg ne romoljon.
13.L'oreal Elseve Ceramid R hajhab: borzalmasan erős illat,és nagyon nagyon büdös.Ausztriában vettem kettőt,már csak ez a flakon van szerencsére.
14.Gliss Kur Color Shine színvédő hajpakolás: nem rossz,de nekem nem tetszik az illata.Maradok a literes Serical termékcsaládnál.
15.Taft hajkrém: a pontos nevét már nem tudom mert leszedtem róla a cimkét,de annyira zsíros tőle a hajam,még ha csak a végére használom is,hogy nem tudom mi lesz vele mert csak a polcomon porosodik.
16.Alverde testkrém makadámdió és karitévaj: mikor megvettem még tetszett az illata,aztán már mikor elkezdtem használni,akkor döbbentem meg hogy milyen rossz.Az illata nem  tartós,de nem is baj mert nagyon büdös,és pereg le a bőrömről,még ha előtte bőrradirt is használok akkor is.Ugyanígy jártam a Herbamedicus termékcsalád olívás testápolójával is.
17.Oriflame Loves me...tusfürdő és kézkrém: már korábban írtam róla,hogy nem vált be.
18.Essence Surf's up edt: nem teszik az illata és nem is tartós.Az Essence másik illata jobb volt valamivel,de nem az én világom.
19.Alverde calendula ajakápoló:büdös,ezért csak itthon használom.:)
20.Corine de Farme sminklemosó tej: semmi extra,a sminket eltávolítja ugyan,az illata kellemes,de nagyon drága,nekem annyit nem ér,maradok a Níveánál az sokkal jobb.
21.Estrea arclemosó tej: a 100as boltból van,borzalmasan szárítja a bőrt,ennél a lemosónál nagyon igaz a mondás,hogy olcsó húsnak híg a leve.